Ha Oxford, akkor egyetem, méghozzá az egyik legrégebbi a világon, ez egyértelmű. Ennél azonban sokkal többet tud adni ez a sokrétű hely, amit az álmodó tornyok városának is neveznek. Nagyon tetszik ez a kifejezés, mert van benne valami tétova romantika, ugyanakkor utal Oxford bámulatos történelmére is, hiszen az épületek több évszázados álmukat alusszák, és szédítő belegondolni, hogy a város fölé magasodó szelíd, mozdulatlan óriásokként mennyi eseménynek voltak tanúi. Köztük sétált például az a J.R.R. Tolkien, akinek több irodalmi mesterművet, például A gyűrűk urát és A hobbitot is köszönhetjük, hiszen a nagy hatású szerző itt töltötte felnőtt életének jelentős hányadát – kezdetben diákként, majd egyetemi professzorként.
A Broad Street-i Weston könyvtárban egészen október 28-ig megtekinthető a Maker of Middle-Earth (vagyis Középfölde megteremtője) című időszaki kiállítás, ráadásul ingyen (vagyis nem teljesen, mert a kötelező online foglalás díja 1 font, de nekünk ezt egyáltalán nem fájt kiperkálni ezért az élményért). Fotók, levelek, térképek, vázlatok, valamint eredeti kéziratok láthatók a kiállítás keretein belül – az 1950-es évek óta nem volt lehetőség ilyen terjedelemben megcsodálni a többek között íróként, költőként és nyelvészként is maradandót alkotó kreatív zseni munkáit. A több mint 200 kiállítási tárgyból sokat ráadásul eddig még sosem láthatott a nagyközönség.
Nekem Tolkien íróasztala és személyes tárgyai, illetve a zseniális illusztrációi tetszettek legjobban, illetve az erőlködés teljes hiánya, ami szerintem az összes munkáját áthatja: ennyi év távlatából is szinte tapintható az a gyermeki lelkesedés és flow, amik segítségével játszi könnyedséggel egy teljesen egyedi és felfoghatatlanul komplex univerzumot hozott létre.
Ugyanakkor az alázatosságáról is bizonyosságot szerezhetünk: az egyik kiírás szerint minden rajongói levelet megtartott, és igyekezett mindegyikre válaszolni is. Pár levelet ki is állítottak, ami szerintem zseniális ötlet: igazán megható volt szembesülni azzal, milyen elementáris hatást gyakoroltak (és gyakorolnak ma is) Tolkien történetei az olvasókra.
Sajnos képeket nem tudok mutatni, mert szigorúan tilos volt fotózni. Sőt, elő sem mertük venni a telefonunkat, mert meg voltunk róla győződve, hogy a teremben strázsáló marcona őrök vizslató tekintete gyakorlatilag Szauron szemeként funkcionál a kiállításon. Jó, ez félig poén, illetve erős túlzás, de a fotók amúgy sem adnának vissza szemernyit sem az élményből. Illetve kifejezetten üdítő, ha kivételesen nem a telefonod kameráján keresztül nézel valamit. Sokkal jobban bele tudsz feledkezni bármibe (legyen az egy kiállítási tárgy, vagy épp egy táj), anélkül, hogy instant módon emlékké (és múlt idővé) alakítanád az adott pillanatot.
A lényeg, hogy ha csak minimálisan is lelkesedsz Tolkienért, akkor ne hagyd ki, ha a környéken jársz! Tedd el a kütyüket, legyél a jelenben, és feledkezz bele!
Kifelé menet érdemes betérni az ajándékboltba, igazi aranybánya. Ha aggódsz a banki egyenleged épségéért, akkor viszont inkább zombimódban, szigorúan csak előre nézve haladj el mellette. Ha hozzánk hasonló könyvmoly vagy, akkor sokáig mondjuk nem jutsz, mert a könyvtár szomszédságában van a Blackwell’s könyvesbolt, ami a kirakatban díszelgő Harry Potter relikviák hathatós közreműködésével gyakorlatilag egy fekete lyukként nyelt el minket. Az időérzékünk megszűnt létezni, de egy órát biztosan ellézengtünk benn módosult tudatállapotban: kisebbfajta csoda, hogy végül csak egy darab könyvvel távoztam az angolok méltóságteljes eleganciájával menekültem ki csapzottan és kétségbeesve a fantasztikus könyvborítók univerzumából (miért van az egyébként, hogy az angol nyelvű könyveknek sokkal szebb a borítója, mint a magyaroknak?).
A Tolkien-tematikához hűen elzarándokoltunk a Bird & Baby becenevű Eagle & Child pubhoz, ahol annak idején az író rendszeresen megfordult Anglia másik híres szülötte, C.S. Lewis társaságában: az eszmecseréken kívül az írásaikat is itt olvasták fel egymásnak.
Be kell vallanom, hogy az oxfordi csatangolás innentől kezdve meglehetősen hektikusan alakult: keresztül-kasul körbejártuk ugyan a várost, de teljesen random módon, úticélok és tervek nélkül, úgyhogy a konkrétumok helyett csak benyomásokat szereztünk.
Íme pár dolog, ami nagyon tetszett:
- A rengeteg bringás. Nem is gondoltuk volna, de Oxford igazi bringás város, a vasútállomásnál is halmokban parkoltak a különféle kétkerekűek. Ember legyen a talpán, aki itt könnyűszerrel megtalálja a sajátját. A város hangulatos utcáit járva a bringák kreatív újrahasznosítására is láthatunk egyedi és képeslapra kívánkozó példákat.
- A Velence-fíling, ugyanis a várost a Temze és különféle mellékágai szelik át, amik teli vannak csónakázókkal. Ráadásul Oxfordnak van egy „Sóhajok hídja” is, a Hertford Bridge, ami a Hertford kollégium két épületét köti össze, és a város egyik ikonikus építményeként a nagyvásznon is gyakran visszaköszön (az egyik X-Men filmben is látható volt). 2013-ban volt a híd megépülésének 100. évfordulója, és állítólag a látszat ellenére egyáltalán nem akarták leutánozni az olasz ikertestvért (jó, tényleg nem egypetéjű ikrek, de azért némi hasonlóság felfedezhető).
Felül a velencei Sóhajok Hídja, alul az oxfordi kistestvére
- Az impozáns, ódon épületek. Nem véletlenül az egyik legtöbbet fotózott építmény Oxforban az 1749-ben megnyílt Radcliffe Camera, ami ma a Bodleian Könyvtár része, és egy másfél órás tárlatvezetés keretein belül lehet megnézni belülről (szerdán, illetve szombat-vasárnap, az ára £14). Ezt mi most kihagytuk, de legközelebb pótoljuk. Érdekelt viszont a neve: Dr John Radcliffe-ről, az egyik legsikeresebb angol orvosról lett elnevezve. Tőle jött a könyvtár ötlete, és a végrendeletében jelentős összeggel támogatta a létrejöttét. A camera 1860-tól szerepel az épület nevében, ekkor lett ugyanis a Bodleian Könyvtár olvasószobája (a camera a ’room’, vagyis szoba szinonímája).
Bolyongj Te is Oxfordban, és engedd, hogy elvarázsoljon!
Gina
