Megint itt tartok.
Illetve ez a megint miatt egy kicsit negatív lett, úgyhogy inkább azzal nyitok, hogy itt tartok. Pont, mint két éve és néhány hónapja, és mégis teljesen máshogy próbálom betuszkolni a cuccaimat néhány limitált számú bőröndbe, a fennmaradó tárgyakat pedig elpasszolni, hátha valakinek jól jön.
Az egyik szemem sír, a másik nevet.
De az az igazság, hogy a nevető fél nem hagyja, hogy a másik sírjon. Nem piszkálja, nem 
háborgatja, csak szépen vezetgeti egy lépéssel maga mögött, mint egy bölcs hippi nagynéni, füstölőszaggal és gyöngyös karkötőkkel. Vezeti, terelgeti, mégpedig Ciprusra. Angliából Ciprusra.
Nehezen, de megváltam a növényeimtől, pedig a Nagyi megmondta annak idején, hogy Ritukám, csak növényeket és könyveket ne kezdj el addig gyűjteni, amíg nincs fix helyed, de pont nem így lett, mindenesetre tudom, hogy jó kezekben lesznek. A könyveimet hazaküldöm, a télikabáttal együtt, az nem kell Ciprusra. Így kerül egy béta verziónyi ruhatár a bőröndbe.
Anglia rengeteg mindenre megtanított. Ezek nélkül a mostani élethelyzetemet nehezebben tudnám kezelni. Megmutatta, hogy az a legfontosabb, ha jóban vagyunk önmagunkkal, mert az a legbiztosabb pont. Megtanultam, hogy az a legjobb, ha magamnak intézem el, és járok utána a dolgoknak, mert helyettem senki nem fogja megcsinálni. Anglia megerősített abban, hogy minden okkal történik, és hogy vannak olyan helyzetek, amikor nincs helyes és helytelen, és az is lehet, hogy a rossz az csak elsőre tűnik rossznak, másodszorra már rájövünk, hogy tulajdonképpen nem is annyira vészes, és legalább 3 különböző irány nyílik belőle.
Átéltem az élet ünneplését minden egyes nap, mert igenis mindig lehet találni valamit amiért hálásak lehetünk, legyen az egy előléptetés, egy gyönyörű reggel egy rizstejes kávéval vagy egy tökéletes, krémes humusz, fényes olívaolaj patakokkal. Az élet minden területén ott van az öröm, csak nyitott szemmel kell járni.
Megtapasztaltam, hogy milyen úgy belemenni egy kapcsolatba, hogy ez most vagy a világtörténelem legfájdalmasabb szakítása lesz, vagy a legfantasztikusabb történet, amit ember és Isten karöltve valaha létrehozott, aztán kilépni belőle úgy, hogy tulajdonképpen egyik sem lett (de egy másik síkon pedig mindkettő) és hogy a fájdalom mekkora energiává alakítható át, ami a javunkat szolgálja, és ha az ember túl van az első döbbeneten, akkor rájön, hogy valójában csak nyert vele. Mert az élet erről szól, a tapasztalásról, érzésről, megélésről és világokon át egymás karjaiba repülő lelkek találkozásáról.
Arról pedig ne is beszéljünk, hogy nem árt ha az ember rájön, hogy milyen kapcsolata van az úgymond nagybetűs tárasadalommal. Lehet leszarni, lázadni, belesüppedni, de a cél úgyis az, hogy reggel bele tudjunk úgy nézni a tükörbe, hogy önmagunkat adjuk, függetlenül attól, hogy ez valakiknek tetszik-e vagy sem.
Minden változik, minden alakul, ha hagyod, hogy minden mozgásban legyen. Kivétel a ruhakupacom. Így jár az, aki mereng a pakolás helyett.
Rita
