Budapest, Magyarország, 2018 áprilisa, újabb nap a mókuskerékben, akarom mondani egy kommunikációs ügynökség irodájában. Álmatlan éjszaka utáni félkómás zombi üzemmód, motiválatlanság, bemelegítésként maratoni és totálisan céltalan Facebook görgetés – vajon ma reggel mi éri el az ingerküszöböm a cunamiként rámzúduló információáradatból? Ezután nekiveselkedés a céges e-maileknek: hurrá, már megint visszadobta az ügyfél a már 36-szor átírt, toldozott-foldozott sajtóközleményt, amiben a saját kreatív munkám már nyomokban sem fedezhető fel. Story of my life – neverending story?
Limassol, Ciprus, 2018 júliusa, közepesen tikkasztó csütörtök délelőtt. Dzsinu gőzerővel takarítja a szálloda kinti folyosóját. 45 perc alatt végezni kell, utána megkapja ugyanis a listát a napi szobamennyiségről, ami jelen állás szerint 16 darab. Az idő munka közben mintha repülne, a 8 óra fél órának tűnik, pörgés van. Kitakarított szobák, megvetett ágyak pipa, majd irány a beach.
Ez a két kis szösszenet talán jól érzékelteti, milyen nagy változás történt röpke másfél hónap leforgása alatt az életemben a munka szempontjából. Világéletemben irodában dolgoztam, hosszú éveket húztam le a számítógép előtt az ülő életmód oltárán áldozva, nagyvállalati környezetben és kommunikációs ügynökségeknél. Ám egy hosszabb, egyre erősödő testi és lelki panaszokkal teletűzdelt folyamat végén elegem lett, és felálltam – felegyenesedtem, szó szerint. Most Cipruson dolgozom egy szállodában szobalányként. Ágyazok, ablakot mosok, porszívózok vagy épp a különféle szállodai közös helyiségeket takarítom. Talán mondanom sem kell, hogy ez hatalmas váltás, és sok szempontból szokni kell, de egyáltalán nem bánom. Hogy miért? A főbb okok a következők:
• El tudom engedni (Let it go) A szellemi munkával az volt a bajom, hogy bántóan belemászott az elmémbe és az idegrendszerembe. Nap, mint nap arra eszméltem, hogy hiába telt le a munkaidő, én lazítás helyett még mindig a cég vagy épp a drága ügyfél apró-cseprő dolgain kattogok, nem bírom elengedni (kommunikációs ügynökségnél dolgozók biztos tudják, hogy miről beszélek – meg még sokan mások is). Ez főleg annak volt betudható, hogy nincsenek egyszerűen lezárható folyamatok, szinte a végtelenségig lehet húzni a különféle jóváhagyási köröket, az újabb és újabb verziókat, így viszont hiányzik, vagy csak nagyon ritkán adatik meg egy nagyon fontos apróság - a sikerélmény. Hogy megcsináltam, kipipáltam, lezárhatom. Egy-egy projekt hetekig vagy hónapokig is elhúzódik (arról nem is beszélve, hogy a kreatív energiák pedig eközben teljesen kimerülnek).
Ez a jelenség az új munkakörömben gyakorlatilag megszűnt. A szállodában kitakarítom a rámbízott szobákat, teljesítem a napi feladatmennyiséget, és azzal a megnyugtató tudattal lépek ki az épületből, hogy megcsináltam, mára vége, holnap egy új kis fejezet kezdődik. Van benne sikerélmény és rendszer.
• Fizikailag megterhelő ugyan, de megmozgat és karbantart Az ülő életmód káros hatásaival mindenki tisztában van, én konkrét és ijesztő testi tünetek formájában is tapasztaltam – amikor annyira fáj a derekad, hogy nem bírsz kiegyenesedni, és a doki a röntgen után közli, hogy gyakorlatilag kezdődő porckorong-sérved van, akkor mélyen magadba szállsz, és felteszed magadnak a kérdést, hogy megéri-e? A válasz számomra egyértelmű volt… Ezt tetézte még a múlni nem akaró szédülés és vissza-visszatérő, már-már migrénbe hajló fejfájás, ami valószínűleg a stressz és az állandó képernyőbámulás hozadéka. Körülbelül egy éve elkezdtem jógázni, ami fizikai és mentális szinten is sokat javított a helyzeten, de nem tudta teljesen ellensúlyozni a rengeteg ülést és kattogást.
Amit most csinálok, az a számítógép előtti tespedés gyökeres ellentéte, akár úgy is mondhatnám, hogy a másik véglet. Heti 6 napon, napi 8 órán keresztül folyamatosan talpon vagyok, nincs megállás – gyakran még pisilni vagy ebédelni sincs időm elmenni. Nem mondom, hogy ez normális, de érzem, hogy egyre fittebb vagyok, és ez jó érzéssel tölt el. Olyan, mintha egész nap egy szaunával kombinált konditeremben lennék, és még fizetnek is érte – ráadásul a derekam és a fejem se fáj, és az állandó szédülés is a múlté.
• Helyrerakja az évek során kissé túlburjánzott hiúságom Smink, frizura, anyámkínja – az elmúlt évekre visszatekintve be kell, hogy lássam, hogy egyre inkább fókuszba került a külsőm. Egyszer csak azt vettem észre, hogy alapozó nélkül már nem szívesen lépek ki az utcára, illetve gyakorlatilag már minden másnap hajat mostam, vasaltam, nem törődve azzal, hogy ez egy ördögi kör, és egyre rosszabb állapotba kerül az arcbőröm és a hajam is.
Cipruson viszont iszonyú meleg és párás az idő, ami hatványozottan érzékelhető munka közben, így a sminkelésnek gyakorlatilag nincs értelme, mert 10 másodperc alatt leolvadna az arcomról. A hajmosást pedig heti egy-két alkalomra redukáltam. Ha mindig illatos és üde frizurát szeretnék, akkor naponta minimum kétszer meg kéne mosnom az új szintekre emelkedett izzadás miatt – annak meg az égvilágon semmi értelme. Szóval elengedtem, és nem érdekel, hogy milyennek látnak mások. És ez rendkívül felszabadító érzés.
Szóval nekem bejött a váltás, de nem célom az általánosítás, ezek „csupán” a személyes tapasztalataim. Rengetegen vannak, akik nálam jobban tudják kezelni az irodai stresszt, illetve ellensúlyozni tudják a sok ülést rendszeres és intenzív sporttal. Azt sem zárom ki, hogy egyszer visszatérek az irodába, valamilyen teljesen más munkakörben, mint az eddigiek.
Gina
